Baráthosi-Balogh Benedek: Szumirok, szittyák, ősturánok - A szumir nép élete - 2.

Sajátságos iparág volt a gyékényipar. Ennek termékei igen sokszor még a fát is helyettesítették. Szőnyegek, kosarak, fonott ládák, kosárcsónakok kerület ki a kezükből.
Egyik legfelelősségteljesebb foglalkozás volt az építőmestereké. Szigorú törvény volt arra, hogyha az elkészült épület összedőlt, az építőmester köteles volt újraépíteni. Ha az összedűlésnél szerencsétlenség történt, külön kártérítéssel tartozott, ha pedig a háziurat, vagy annak fiát agyonütötte a beomlás, akkor az építőmesterre halálbüntetés várt.
Fémek nem voltak Mezopotámiában, de azért a fémipar mégis fejlett volt. A külföldről behozott anyagot nagy ügyességgel, sőt művészettel dolgozták fel. Fegyvereket, katonai fölszereléseket, háztartási és ipari szerszámokat, sőt az edények egy részét is a fémművesek készítették.
A kőfaragó ipar a fémek használatba jötte után nagyot hanyatlott, de azért igen sok dolgot még mindig kőből készítettek. Ezek közül a legszebbek voltak a pecsétnyomók.
Az ipar legtöbb ágában oly tökéletes a fejlődés, hogy majdnem minden téren kapunk olyan műipari termékeket, amelyek még ma is csodálatra ragadnak. A reliefképek, a díszített cserépedények, serlegek, tálak nagyon sokszor művészi zománcozásúak s művészi remekszámba mennek. Az arany, ezüst és fémtárgyakról is ugyanezt mondhatjuk. Fémdolgaik nemcsak csodálatos művészi ízlésről tanúskodnak, hanem tartósságukkal is kitűnnek. Az ásatásokból kikerült sok ezer esztendős szerszámok még mindig olyan jó karban voltak, hogy az arabok azonnal használatba vették. Kő- és csontfaragványaik között szobrászati remekeket is találunk. Berakott bútoraik pedig oly szépek, hogy a mai műiparnak is büszkeségei lehetnének. Pazarfényű ruháikról és nagyszerű szőnyegeikről sok régi följegyzésünk van. A gyönyörű festett és szoborművekkel díszített, szőnyegekkel és művészi bútorokkal megrakott mezopotámiai palota, a már említett szép ruházkodású lakóival, megkapó látványt nyújthatott. A pecsétnyomókról jegyezzük meg még, hogy ilyen minden embernek volt s ennek lenyomatát használták aláírás helyett. A szumir pecsétnyomók tengelyen forgó hengerek voltak, északon azonban a laposak lettek divattá.
Ilyen hatalmasan fejlett ipar mellett, mely termékeit Indiáig és Egyiptomig hozta forgalomba, hatalmas iparos osztály fejlődött, mely idők folyamán céhekbe tömörült. A mesterség apáról fiúra öröklődött s az egy mesterséget űzők rendesen egymás között házasodtak. Ipari titkaikat és fogásaikat szigorúan titkolták. A mesterség megtanulását inaskodáshoz kötötték. Ez ½ évtől 5 évig terjedhetett. A pékeknek ½-1 évig kellett tanulniuk, a takácsoknak 5 évig. Az egyféle iparosok külön utcákban laktak s a városoknak rendesen meg volt az iparos negyede.
A kereskedés is hatalmasan kifejlődött Mezopotámiában. Eleinte csak cserekereskedés volt, később azonban az eredeti gabona ár helyett fémeket használtak értékmérőül.
Már ebben az ősi korban azt látjuk, hogy Mezopotámia a kelet és nyugat közötti kereskedelem egyik fő útvonala. Szép és tartós iparcikkeit a legtávolabbi vidéken megtaláljuk, mind a négy világtáj felé. A német „Drang nach Osten” úgy látszik ezt az ősrégi kereskedelmi utat szeretné megszerezni.
Az értékként használt fémek közül legdrágább volt az ezüst, aztán az arany, a vas és a réz. A kereskedelemben pénzként használt fémeket fémjelzéssel látták el. Ezekből fejlődött ki a mai pénz. Hosszúságmértékük a mérő-nád volt. Nagysága 2,97 méter. Ennek részei a könyök, az arasz, a téglaszélesség és az ujj. A szumir mérföld 10.693 kilométer. Terület mértékük egysége az ágy: 35 négyzetméter, a mező: 3.528 négyzetméter s a völgy: 63,510 négyzetméter. A mező nagysága néhány öl híján akkora, mint a magyar kishold. Űrmértékük a meszely: 0.84 liter volt. Nagyobb mérték a mérő: 252 liter. Súlyegységük az árpaszem: 46 milligramm, a szekel: 8 gramm, a mina: 505 gramm és a talentum: 30 kilogramm voltak. Az ezüstöt is e szerint mérték. Amilyen becsületes munkát végzett a mezopotámiai iparos, olyan nem becsületesnek látszik a kereskedőé. A csaló és a kereskedő nevének azonossága erre vall. A törvényhozás úgy látszik hiába iparkodott a csaló kereskedés megakadályozására. A zugkereskedők titokban, éhínség, vagy háborúk esetén mindig garázdálkodtak. Ha a ránk maradt árakat megfigyeljük, sajátságosképpen majdnem a napjainkban való magas árakat kapjuk.
A drágaságra rendkívül befolyással volt az, hogy a szémi korban az élelmes kereskedők és pénzemberek lassankint magukhoz kaparintották a földeket s azt rabszolgáikkal saját kezelésben műveltették. Ugyanezt látjuk az iparnál is. Rabszolgákat taníttatnak ki s a nagy bankházak mellett most nagy ipari és kereskedelmi vállalatok is alakulnak, amelyek szintén rabszolgákkal dolgoztattak. Egy erős rabszolga ára egyenlő volt egy szarvasmarha árával. A rabszolga munkája gazdájáé volt. Egy ügyes kezű rabszolga pár hónap alatt megkereste vételárát. Ezáltal az ipari termelés árát lenyomták s a maguk részére beláthatatlan hasznot biztosítottak. Másfelől a szabad iparos osztály tönkre ment s a munkanélküliség óriási arányokat öltött. A pénzemberek vállalkozása mindig kifizette magát, mert volt megfelelő forgótőkéjük. Lassankint odajutott a helyzet, hogy az egész lakosság alig állott másból, mint az államnak, templomoknak s néhány nagytőkésnek alkalmazottaiból. Errefelé halad a mi társadalmunk is. Az eladósodottnak még a szabadsága sem volt bizonyos, mert ha ingóságai nem fedezték adósságát, őt magát is el lehetett adni rabszolgának. Ide vezetett a szémi szellem Mezopotámiában s ide törekszik ma az egész világban.
A törvény mindennemű ügyletnél megkövetelte az írásbeli szerződést. Ilyen nélkül a fél nem érvényesíthette jogait. Csak a közvetlen elfogyasztásra szánt napi bevásárlások voltak szerődésmentesek, de még itt is a gazda köteles volt segédjének nyugatát adni, a tőle átvett pénzről.
A kereskedelem részére Mezopotámiának gazdag folyórendszere és csatornahálózata biztos és kényelmes közlekedési út volt. Vízmentében evezővel, vagy rudakkal hajtott csónakokon vagy bőrtömlőkre épített tutajokon vitték az árut. Felfelé a partról vontatták. Az erős forgalmat bizonyítja az, hogy egész sereg törvényük van, mely a vízi forgalmat szabályozza. – A vállalkozó hajós felelős az áruért. Összeütközés esetén mindig a vízzel szembejövőt marasztalta el a törvény.
A vízi utak mellett kitűnő szárazföldi utak is voltak a folyók partjain. Az utakat átszelő kisebb vizeken kőlábakra épített, felszedhető fahidak vezettek keresztül, vagy menetrend szerint közlekedő hajók és kompok jártak. Az utak és hidak rendben tartására külön útmesterek és utászok voltak. A külfölddel való kereskedelem az állandó karavánutakon történt. Ezeket bizonyos távolságokra kis erődítésekben elhelyezett katonaság védte. A főbb karavánutak Babiloniából Egyiptomba, a Földközi-tenger és Fekete-tenger mellékeire, az Örmény hegyekbe és India felé vezettek.
Itt említjük meg, hogy a királyi csomagok és üzenetek kézbesítésére rendes királyi postajáratok voltak. A reánk maradt több százezernyi magánlevél azt látszik bizonyítani, hogy vagy a királyi posta, vagy valamilyen más intézmény, vagy vállalat, magánlevelezést is szállított.