Papp Zsigmond : Valahol utat tévesztettünk (1.)

Az első út eltévesztése majdnem 1000 évvel ezelőtt történt, amikor letértünk az ősi úrtól, feladva ősi magyar hitünket, felcserélve a nyugati kereszténységgel. Ezzel megindultak az idegen papok az országba, terjesztve az idegen eszmét, kiöltek belőlünk mindent, ami szép volt, ami jó volt, ami magyar volt. És jöttek az idegen lovagok, megszállták földjeinket, elvették kincseinket, kiirtották vezéreinket, megsemmisítették többezer éves kultúremlékeinket, írásos ősi hagyományainkat.

Gyűrtek és átformáltak bennünket ezer éven keresztül, jogainkat sárba tiporták, büszkeségünket megcsúfolva, szabadságunkat elnyomva, céljuk mindig az volt, megtörni, beolvasztani, szolgává tenni vagy megsemmisíteni a magyart. És ha nem is tudtak mindek egészen tönkre tenni, de elérték, hogy népünk jellemét meggyöngítették és lassanként átformálva bennünket, a szabadságot szerető szittya őseinktől öröklött életszemléletünket elhagytuk, és az önérzetes, büszke, hazáját szerető magyarságból megalkuvó, megjuhászkodó, sorsával nem sokat törődő vegetáló nép lettünk.
A tatárjáráskor is utat tévesztettünk, mert IV. Béla választása, hogy melyik úton menjünk, hagyjuk a mongolokat hazánkon át Nyugat ellen menni, vagy Nyugat védelmében ellent álljunk. Ő a rossz utat választotta. Pedig Béla király államférfiúi tehetséggel megáldott király volt, ki az apja által szétosztogatott váruradalmakat visszaveszi és a hun-magyar történettudat kezd újra gyökeret verni az országban. Sőt, Julianus barátot elküldi a magyar őshazába, az ottan lévő magyarok felkutatására, aki a Volga vidékén sok magyart talál.
A főurakat és nemességet a föld visszavétele igen érzékenyen érintette, így a viszony a király és közöttük igen rossz volt. Amikor a hírre, hogy jönnek a tatárok és Béla körülhordoztatta a véres kardot az országban, a csapatok nagyon lassan szállingóztak. Közben a mongol főkán rovásírásos levelet küld a magyarok királyának, melyben őt a Kiangok királyának szólítja, ami nem véletlen, mert a mongolok, mint turáni népek jól tudják, hogy a Turáni Birodalomnak egyik központja a fehér hun Dél-Turkesztán volt és a neve Khangi – Kiang és ezzel a rokonságra akart célozni. A levélben a Kán kéri a magyar királyt. hogy engedje meg a mongol hadsereg átvonulását Magyarországon keresztül. Ha akkor Béla igent mond, az ország óriási szenvedését és veszteségét elkerülhettük volna. Segítséget nekünk sem a nyugati népek, sem a Pápa Úr nem adott, sőt a németek hátba támadták a magyarokat és fosztogatva elfoglalták Sopron, Pozsony megyéket, Győr várát és a Vág vidékét. A csatát elveszítjük, a király a szomszéd osztrák hercegségbe menekül, hol Babenburg Frigyes megzsarolja és kifosztja a magyar királyt. (A tatár követeket Ugrin kalocsai érsek legyilkoltatta. Szerk.) A tatárok kifosztották és felégették az ország nagy részét, a lakosságot rabszíjra fűzve elhurcolták vagy kardélre hányták. A Dunántúlnak és a Kis-Alföldnek 20 %-át, az Alföldnek 60 %-át elpusztították. Az ország lakosságának száma 2 millióról 1 millióra csökkent, és ott maradt az ország megverve, megcsúfolva, a tatár 3 évszázad lakosságát a porba zúzta. Mert eltévesztettük az utat. (A rabszolga jobbágy önként ment el a tatárokkal, akik őket Kínában az Ordos puszta nevű területen letelepítették s ma a számuk a híradás szerint több millióra rúg. Sőt a kínai katonai vezérkari h. főnök ma ordospusztai magyar. Szerk.)
Az ország kiheverte a tatárjárást és Mátyás király aranykora alatt az ország lakossága eléri az 5 milliót, aminek 80 %-a magyar. Mátyás halála után a magyar fő- és köznemesség olyan királyról álmodozik, akit ők vezetnek és nem választanak magyart, hanem a cseh királyt választják meg, II. Ulászlót. Megválasztásának feltétele volt: lemond a hadiadóról és csak a főurak és a főpapok hozzájárulása után kezdeményez. Mátyás fekete hadseregét nem fizetik, az fellázad, mire feloszlatják. Corvin Jánost megmérgezik, özvegye Hohenzollern Györgyhöz megy feleségül, de egy év múlva ő is meghal (?), és a hatalmas Hunyadi vagyon a Hohenzollern család markába kerül. Hunyadi János 4 millió hold föld, 28 vár, 57 város és 1000 falu földesura volt.
Az országgyűlés főszólója Werbőczy István, ki meghonosítja a szószátyárkodás politikai hagyományt az országban. A főurak és a nemesség saját maguk által választott királyuk ellen dolgoznak, az országgyűlésen hűtlennek nyilvánítják azokat a vármegyéket, kik rendkívüli segélyt mernek fizetni a királynak.
Az egyház „jó” példával jár elől az országban, bíboros hercegprímása Bakócz Tamás, 26 egyházi javadalom jövedelmét habzsolja. Az országban minden gazdag, gyermektelen házaspárt nyilván tart és örökbe fogadtatja magát. Zálogjegy címen rengeteg embert tönkre tesz. Jó pénzért a budai zsidó uzsorásokat megvédi és a királyi testőrökkel antiszemita vezéreket végeztet ki. Pápa-választásra, állítólag több mint egy millió aranyat költött.
Minden vagyon nélkül kezdte pályafutását, szegény kerékgyártó fia volt, és a végén az országnak 16-od részét birtokolta. Vagyona jó részét az Erdődy családra hagyta, mint hitbizományt. 1517-ben ő alapítja meg az első magyar hitbizományt.
A jobbágyság terhei elviselhetetlenek, az adót elsikkasztják, a robotot felfokozzák, a jobbágyok nyomorukban a törökhöz szökdösnek. Miután Bakócz nem lett pápa, mint pápai követ és konstantinápolyi pátriárka keresztes hirdet a törökök ellen és Dózsa György székely hadnagyot nevezi ki vezérnek.
A keresztes had lassan 100.000 főre nő, nagy része jobbágyok, de sem zsoldjukat, sem az élelmezésüket nem kapják meg és így fellázadnak, a lázadás tömeges vérengzéssé fajul, Dózsa mellett a vezetésben van Mészáros Lőrinc ceglédi plébános és még 14 pap, kisnemesek, szerzetesek, stb. A fő- és köznemes egy részével összefognak és a lengyel, cseh, morva és a moldvai fejedelmektől kérnek segítséget. Zápolya János a leggazdagabb magyar főúr is megérkezik hadával és a Temesvárt ostromló jobbágyok ellen indul és leveri őket. Dózsát úri szóval magához csalja és egy tüzes trónon élve megégetteti. Úgyszintén Mészáros Lőrinc katolikus papot vasrostélyon elevenen megégetteti. Néhány hónap alatt 70.000 fajmagyar parasztot végeznek ki. Háromszor nagyobb vérveszteség, mint a későbbi mohácsi temetőé.
Zápolya János kannibalizmusával elnyerte a nemesség támogatását a királyi trónra. Az országgyűlés újra megszavazza a jobbágyság földhöz kötését. (Meghalt Mátyás király, oda az igazság!) Ugyanakkor az országgyűlés elfogadja Werbőczy István hármas könyvét, a megtorlás szellemében átdolgozott könyv, a jobbágyokra és ivadékaikra kiterjeszti a hűtlenségben való vétkességet, szabadságuk örök elvesztésére, földesuraik örökös szolgálása, valamint birtok-képtelenségre marasztalása.
A jobbágyságnak szolgai röghöz kötése a nemesi rendi alkotmány alapja lett. A szentkorona-tan új értelmezésével a király hatalmát a nemességből származtatja és a jobbágytömeget Széchenyiig a nemzet fogalmából kizárja. A hármas könyv alkotója, mint ahogy Dr. Málnási Ödön írja? „A magyar nemzet őszinte története” c. művében: „Werbőczy morális gátlásoktól mentes, kriminális karakterű köznemes-lélek, akinek jogászi tehetségéhez hasonló a magángazdasági tevékenysége. Országos főbírói szolgálata alatt a két félfalunyi örökségét 78 részletben 12 vár, 7 mezőváros, 21 falu, 17 puszta, 83 birtok és 54 birtokrész megkaparintásával – legalább 600.000 holdnyi birtokállományra duzzasztja.”
A nemesség a hármas könyvet bibliaként forgatta, több mint háromszáz éven keresztül. A könyvnek az első része a nemesi kiváltságokat, a nemesi magánjogot tartalmazza, második része a nemesi perjogot foglalja össze, harmadik része az országostól eltérő perjogot, a polgárság és a jobbágyság jogviszonyait, éles vonalat húzva a nemes és a paraszt közé.
Ez a könyv csak úgy hozhatott volna valami jót a nemzetre, ha megjelenése után rögtön elégették volna, Webőczyvel együtt.
A mohácsi vésznél is utat tévesztettünk, mert nem azon az úton mentünk, amely egy erős, egységes országhoz vezetett, mert ha a nemzetet Mátyás szellemében vezetik tovább, és vérünkből való érdemes királyt választanak, minden másként történt volna. De az ország és a nemesség igen el volt foglalva a parasztháború megtorlásával és a közelgő török veszedelemre nem sok figyelmet fordítottak. A királynak nem volt pénze, a királyi birtokokat elzálogosították és egy hadsereg felállítása komoly gondokat okozott. Az uralkodó osztályt csak a birtokszerzés és a hatalomvágya érdekli. A vezetőket nem a török veszély, inkább a reformáció magyarországi terjedése és a besztercebányai bányász-felkelés érdekli.
Az országgyűlés elrendeli a luteránusok megégetését, a bányászokat pedig Werbőczy intézi el személyesen, kivégezteti annak vezetőit.
II. Szulejmán 80.000 főnyi hadával megindul Magyarország ellen, az ország vezetői a parasztságot nem merik harcba szólítani, és amikor megteszik, már késő, a így csak 28.000 főnyi sereg gyűl össze, ennek is tetemes része idegen. Hozzáértő hadvezér nem volt, így hát az egri érsek, Tomori Pál és Zápolya György lettek a magyar had vezetői. Az ütközetnek alig két óra alatt vége, török győzelemmel, a menekülő királyt a Habsburg szolgálatban lévő cseh zsoldos gyilkos ölte meg orvul. A török 100.000 polgári lakost rabszolgának hurcolt el. Országunk a mohácsi vész után 200 évig a török és a német ütköző területe lett.
Nagy útvesztesége volt nemzetünknek, amikor letért az ősi földközösség-rendszerről, amit Géza fejedelem kezdett el a magánbirtokok adományozásával a földközösségben lévő földekből, majd István, ki bevezette az új társadalmi rendszert az országban, s amint az Árpád-ház feje a legvagyonosabb birtokosa az országnak, ő vette magánbirtokba a nemzeti közvagyon jó részét, így hatalmába került az ország területének nagyobbik fele és ezzel domináló uradalmi fejedelemséget biztosított magának. Ő aztán az idegen zsoldosoknak, kik neki hűséges szolgálatot tettek, valamint az intézményes egyháznak a királyi uradalmakból hatalmas birtokokat adományozott, az azon élő szabad-magyar népekkel együtt, akik azután szolgái, jobbágyai lettek az új birtokosoknak. Ezzel megalapozódott az országban a hűbéri rendszer. A királyi birtokokon, az egyházi és magánbirtokokon a termelő munkát túlnyomóan rabszolgák végzik, amikhez hozzájönnek a volt szabad-magyarok, akik különböző párt- és testvérharcok vesztesei voltak s mint a levert törzsfők szabad-magyarjai elvesztették a szabadságukat s így rabszolga sorba kerültek.
folytatjuk

(ANF, 1980. nov-dec.)