József Atilla : Ősapám

Fakó köntösben, hószín ménlován,
álomban, éjjel, itt járt Ősapám,
ruhája egyszerű, díszt nem visel,
de nagy szemében őserő tüzel.

Dúshosszú fürtje barna, mint a föld,
vasmarka kérges, nagy tusákra tört,
süvegje mellett karvalyszárnya száll,
előtte messze száz vitéz halál.

Rézarca, mint a gondos est, nyugodt,
- kacagni tán soha nem is tudott -
nyakán feszülnek holló-vérerek,
tömbmelle vulkán tengerek felett.

Leszáll lovárúl – tán Hadúr maga!
bronzajka mozdul s nem hallik szava,
rám néz, szemembe, kezet fog velem,
bús apa bús fiával, csendesen.