Bencsi Zoltán dr. : Atilla hagyományok (7.)

A magyarság, mint egynejű nép jelenik meg a történelem színpadán. Soha egyetlen, még ellenséges szerzőtől sem olvashattunk olyasmit, hogy a magyarok többnejűek lettek volna.
Ám turán testvérnépe, a hun (kun) valószínűen többnejű volt. A harcokban legyőzött ellenséget nem tették ugyan rabszolgává (mint pl. a „művelt” rómaiak), de adófizetésre kötelezték, s ily alkalmakkor, a kalandozások közepette előfordulhatott, hogy egyik vagy másik népnek a szépe megtetszett az életét minden pillanatban kockára tevő hun harcosnak.
A hun magas erkölcsi fogalmainál fogva azonban nem ágyasává, rabnőjévé tette a nőt, mint pl. a római vagy bizánci, hanem feleségül vette.
Hagyományaink szerint Atillának volt hun felesége (Kerka), aki az asszonyház úrnője volt. Minden fia között legjobban szerette a hun feleségétől származott Csabát. Állítólag azért, mert a jósok azt jövendölték, hogy ez a fiú fogja fenntartani az ő házának a fényét és emlékét. Csabát magával hordta harcaiban is.
Jordanes szerint Atilla többnejű volt. Minden valószínűség szerint a történetíró ebben igazat mond.
Az Eddában Atilla felesége Gudrun volt. Kerkának az Edda másodrangú szerepet szorított.
A Woltharius szerint Atillának egy felesége volt, akit azonban a hagyományok különféle neveken említenek: Hildegunde, Krimhild, Hidr, Ospiruf, Ildikó.
A valóságot valószínűen a Niebelung ének őrizte meg leghívebben, amikor azt mondja, hogy Atillának két felesége volt. Az első Kerka, a második pedig Ildikó.
A Niebelung ének megteszi Atillát kereszténynek, s azt mondja, hogy Atilla csak azért lett ismét pogány, mert Leo pápával összeveszett.
A mesének ez a változata ellenkezik a történelmi hűséggel. Bizonysággal tudjuk, hogy Atilla Bizáncban is élt s jól megtanulta a görög nyelvet, megismerte a görög „műveltséget”, melynél azonban a hun, emberi szempontból, messze magasabban állott.
Mint csere-gyermek, Atilla hosszú időt töltött Ravennában, Itáliában. Megismerte tehát a kereszténységet is, annak mind keleti, mind nyugati változatában is. Ő azonban mindvégig megtartotta ősei hitét. Hiszen csatái előtt mindig megkérdezte a jósokat és csillagvizsgálókat. Bizonyos, hogy mint felvilágosult ember, ettől függetlenül állította össze csatatervét, azonban erre a tömeghatás kedvéért szüksége volt és bár seregében nagyszámban voltak germán keresztény törzsek, a keresztény papokat sohasem kérdezte meg.
A hagyományok szerint Atilla halálát az Ildikóval töltött nászéjszaka okozta. S nem orrvérzésben halt meg, hisz az ilyesmire az emberek fel szoktak ébredni, egészen bizonyosra vehetjük itt tehát a gyilkosságot.
Hogy a gyilkosságot ki követte el, azt nem tudják. Lehet, hogy örök titok is marad. Az azonban bizonyos, hogy a szolganépek akármely uralkodójáról, aki Atilla szolgaságában állott, föltehetjük azt, hogy útjában állott Atilla.
Tudjuk, hogy Bizánc messzire nyúló keze is többször megkísérelte, hogy eltegye korának ezt a legnagyszerűbb hősét az útból. Tudjuk, hogy az arany akkoriban is azt a nagy szerepet játszotta az emberek életében, mint ma.
Gerhart Ellert úgy állítja be a dolgot, hogy Ildikóba Ellák halálosan szerelmes volt és több ízben kérte atyját, Atillát, hogy a burgundi királykisasszonyt adja hozzá nőül. Atilla azonban Ellák kérését mindig elutasította, mint tudjuk azért, mivel Ildikót maga akarta elvenni.
Gerhart Ellert azonkívül úgy festi meg Ellák személyét, mint aki még Atilla életében, hadjárataiban cselszövéseken gondolkodott, uralkodni vágyó és amellett harcias egyéniség volt. Ellák Atilla parancsait követte, bár – hisz a hatalmas egyéniség varázsa alól magát ki sem vonhatta volna – de azért hihető, hogy Atilla udvarában éppúgy, mint minden fejedelmi udvarban, szokásos volt az ellenzéki oldal is. Az az ellenzéki, amely soha nem akart a dolgok meglévő rendjébe, ha az még oly kitűnő is, belenyugodni.
Mindamellett Ellákról nem tételezzük föl Ellert sejtetése dacára sem, hogy Atilla halálának okozója lett volna, hisz Atilla után, mint legidősebb fiú, úgyis elsősorban ő jöhetett számításba.

(folytatjuk)
(Atilla, 1942. máj. 43. sz.)