Külföldi levél

 Külföldi levél

 Kedves Vérem! Olvastam a magyar esküvőről szóló cikket és láttam a képet. Te azt, Kedves Vérem, aki fiatal vagy, nem is tudod átérezni, megérteni tudni, hogy mily kimondhatatlan örömet okoznak nekem az ily hírek!

 Visszagondolok fiatal éveimre. Katonáskodásom letelte után titokban birtokunk erdejének legrejtettebb sűrűségében, ahová senki sem juthatott, kőből áldozóhelyet építettem s ott, az elhamvadó tűz mellett, gondolatokba merülve tépelődtem. Nem akarok nyugathitű lenni! Ösztönszerű sejtelemmel emeltem arcomat a Nap, a Magyarok Istene jelképe felé s reménykedve mondogattam, hogy eljön még az igazi magyar vallás feltámadásának ideje! A magyarok az ősvallásra még egyszer vissza fognak térni! Bíztam abban és éreztem, hogy a mi vallásunk a világ minden vallásánál fennköltebb, nemesebb kellett, hogy legyen, s hogy csak ellenségeink rosszindulatú hamisítása folytán hiszik ma félrevezetetten a magyarok, hogy őseik vadak, műveletlenek voltak, s vallásuk is hasonló babonákból állott.

 De hogy azt, amiről a cikk szól, magam is meg fogom érni, remélni nem mertem. Legfeljebb azt hittem, hogy leszünk néhányan, talán tízen, esetleg húszan is, akik úgy gondolkodnak, mint én – véltem -, de hogy egy évi mozgalom után ugyanannyi ezren legyünk, még lázálmaimban sem hittem.

 És most ősz fejjel megértem a feltámadást!

 Sok keserves csalódáson, csapáson át élve, nem hiába éltem. Megértem, hogy magyarok tízezrei nyíltan és öntudatosan emelik arculat Magor Atyánk, a Nap felé, ugyanúgy, mint én akkor, fiatalkoromban, titkon.

 Látlak benneteket lelki szemeimmel, amint sok százan haladtok sárosan, átfázva, akadályok, ezer nehézség közt fölfelé, fölfelé, lelkesen, öntudatosan, büszkén, kitartóan, összetartóan, mindnyájunk fényesen tündöklő célja, feltámadása felé.

 Megérnem, látnom adatott ezt. Él a Magyarok Istene! Nap fiai előre!

 Tenger mellől, Atilla uralmának 1502-ik évében.

 Adorján véred.

 (Turáni Roham, 1936. III. 25.)