BEKÖSZÖNTŐ

BEKÖSZÖNTŐ

 Immár az ötödik számunkat foghatják kezükben olvasóink. Előző számainkban számtalan válogatást olvashattak korábbi hazai- és külföldi magyar nyelvű újságokból, kiadványokból. Ismét hadd idézzek Dr. Bencsi Zoltán, „Ősi Hitünk” (1937.) címmel megjelent könyvének bevetőjéből: „Életben pedig csak úgy maradhat magyar fajunk, ha elfelejtett múltját ismét becsülni tanulja; ha őseinek emlékezete dicső tettekre serkenti s megismeri az eddigi agyonhallgatott igazságot; hogy nem vagyunk teljesen árvák, turáni rokonaink benépesítik a Föld jelentős részét.”

 Tömegével lehetne cikkeket idézni hasonló gondolatokkal. Ezek a cikkek arra kívánják felhívni az olvasó figyelmét, hogy mennyire fontos a magyar múlt „agyonhallgatott” eseményeinek, összefüggéseinek magyar szemmel és ésszel történő tanulmányozása, átgondolása és annak megismertetése honfitársainkkal. Lehetne cikkeket idézni korábbról is. Az idézett gondolat is több mint nyolcvan éve jelent meg. Sajnos aktualitásából mit sem veszített! Itt persze lehetne a magyar balsorsra – nem is ok nélkül – hivatkozni, és a háború előtti turáni mozgalmak történetével is foglalkozni, de tény, hogy a világháború nagy törést jelentett a turáni gondolat kiteljesedésében, nem is beszélve az azt követő ún. 50-es évek rém-korszakának terrorjáról. Ezen időszakok és a gulyás-kommunizmus szelídebb elnyomó módszereinek elmúltával újra lehetőség mutatkozott idehaza is az őstörténet újratanulására, felhasználva az emigrációs kutatások eredményeit. Sokat köszönhetünk nekik. Ugyanis, a magyar őstörténet-kutatás súlypontja a háború után áttevődött Dél- és Észak-Amerikába, Nyugat-Európába, Ausztráliába. Mindenhol, ahol emigráns magyar
honfitársaink éltek, kihasználva a gondolatszabadságot és a lehetőségeket, komoly kutatásba kezdtek és igen szép eredményeket értek el. Az az érzésünk lehet a sok ismert és kevésbé ismert kutatók és műveik nagy számát tekintve, hogy szinte mindenki kutatóvá vált! Számos könyv, folyóirat, konferencia mutatja munkájuk eredményét. Ezeket, valamint a régi és külföldi szerzők munkáit tanulmányozva válik lehetővé a kutatások továbbvitele, nem is beszélve a néprajz, népművészet hihetetlen tárházának gazdagságáról, amely szintén bőven ad feldolgozásra váró feladatot.

 Ez a jelenleg érezhető szabadabb élet persze csak a magánjellegű kutatásokra vonatkozik. Ez is megbecsülendő és ezzel élni kell! Itt most ne térjünk ki a „hivatalos” (finn-ugor) álláspontok tarthatatlanságára. Az eszközöket ott más, nem magyar szempontok szerint használják fel. A mi oldalunkon szerény eszközökkel kell folytatni a munkát. A cél változatlan.

 Most az itthoniakon a sor, hogy átvegyék a „stafétabotot” a lassan kiöregedő külföldön élő hazánkfiai kezéből. A kutatások súlypontja ismét kerüljön haza! Ez a folyamat már megindult. Ennek kívánunk segítséget és teret adni, ehhez kívánunk mi is – lehetőségeink szerint – hozzájárulni.

 Szigeti Gábor