Papp Remig : A székely himnusz eredete

Az újabb évek folyamán mind gyakrabban fordul elő magyar hazafias ünnepélyek után, hogy a magyar nemzeti Himnusz eléneklése után a közönség szinte folytatólagosan – elénekli a Székely Himnuszt is. Nekünk, akik ismerjük ennek a Himnusznak a születését és a történetét, meglepő, hogy mennyien tudják, ismerik a szövegét, a dallamát és többnyire helyesen is éneklik.

A Székely Himnusz szövegét Csanády György költő írta, a zenéjét Mihalik Kálmán, orvostanhallgató szerezte. Először énekelte a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók énekkara 1922-ben, vagy 1923-ban az aquincumi amphitheátrumban, az egyesület ott megtartott évi első közgyűlésén, amelyet mi Nagyáldozatnak neveztünk.
Az egyesületnek abban az időben több mint ezer egyetemi hallgató tagja volt, felerészben volt katonák, akik éppen visszatértek a frontról, és félbehagyott egyetemi tanulmányaikat akarták befejezni, vagy újat elkezdeni. Nagyrészüknek szülei otthon, Erdélyben maradt, és az oláhok kitették állásaikból az esküt nem tett állami vagy városi tisztviselőket – még a trianoni békekötés előtt is – anyagilag a fiúk elég szűkösen voltak.
Ezeket a fiúkat szervezték be a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületébe, az idősebbek, mint Csanády György, Incze Antal, Kolozsváry Borcsa Mihály, Szász Béla és sokan mások. Az egyesület területi alapon volt megszervezve, egy-egy megye vagy tájék lakosai voltak egy csoportban, nemzetségben. Kéthetenként találkoztak a budapesti Deák téren a Két Törökhöz címzett nagy sárga épületben, és gyűlést, „áldozatot” tartottak. Úgy ennek a szövegét, mint az évi egyszer megtartott Nagyáldozat szövegét Csanády György írta, akinek nagy érzéke volt a szimbólumok iránt. Igyekezett a fiúkban, lányokban fönntartani Erdély emlékét. A Székely Himnuszon kívül volt még vagy három-négy más dal, ének is a Nagyáldozat műsorában. A későbbi Nagyáldozatokat a budai Sváb-hegyen tartották vagy húsz évig, egy természet alkotta színpadon, amelyben félkörben fölállott a tizenkét nemzetség, mindegyik előtt az az évi Nemzetségfő, s mindenik előtt egy tüzet gyújtottak, és leszúrták a Nemzetség faragott, és színesre festett, kopjafához hasonló botját.
Az erdélyi fiatalság hamar rájött arra, hogy magyarországi diplomával nem fog boldogulni Erdélyben és Romániában, az egyesület taglétszáma egyre csökkent, a súlypont áthelyeződött az Erdélyi Férfiak Egyesületére, amelynek díszelnöke Teleki Pál miniszterelnök volt.
Csanády György 1895. február 23-án született Székelyudvarhelyen. Édesapja Csanády Zoltán kúriai bíró volt, édesanyja árvátfalvi Nagy Ilona, mindketten reformátusok. A családfő neve – ami ők sohasem használtak – nagyegrestői, göcsi és kereki Csanády volt, a kereki várat Bocskaytól kapták, akinek I. Csanády Sámuel hajdúkapitánya volt. A göcsi kúriát az édesapja adta el, azóta már lebontották.
Középiskoláit a székelyudvarhelyi református kollégiumban végezte. Jó tanuló és jó sportember volt. Németül, angolul és franciául beszélt. A háborút mint tűzérhadnagy végezte és a háború végén sebesülten Budapesten kórházban feküdt. A háború után beiratkozott ugyan a budapesti Műegyetemre, azonban állást a magyar rádiónál kapott, ahol kb. 1948-ig működött. Három verskötete jelent meg. Egy negyedik sajtó alá előkészítve a fiókjában maradt. 1926-ban feleségül vette a marosvásárhelyi szentistváni Nemes Irmát, két gyermekük van, Katalin és András, aki igen tehetséges grafikus, fametsző és művészettörténész.
Az erdélyi bevonuláson csak mint újságíró vett részt, és az ő saját meglepetésére, Kolozsvárott először énekelte a tömeg az ő Székely Himnuszát, és később az egész Székelyföldön. Ma is szinte csodának tűnik, hogyan tudott így elterjedni az egyébként eléggé gondosan elválasztott és elszigetelt Erdélyben e Himnusz.
Utolsó éveiben búskomorrá tette Erdély második elvesztése és az erdélyi magyarság kétségbeejtő helyzete. 1952. május 3-án halt meg. Temetésén a koporsóját 14 színésznő kísérte két oldalról, Ravasz László püspök temette, erdélyi földet szórtak a koporsójára. Felesége egy kopjafát faragott fejfának.
Az első háború után kifejlődött erdélyi irodalom csupán az Erdélyben élő magyar írókat tartotta számon. Csanád György írói munkássága felhívta a figyelmet arra, hogy az Erdélyből kitelepített több százezernyi magyarságnak is vannak erdélyi költői és írói, akiknek egy egész különleges hivatásuk van: Elsősorban ébren tartani a magyar törzsben az Erdély iránti érdeklődést, másodszor megírni azt, amit ma Erdélyben nem szabad. Csanády Györgyöt, a Székely Himnusz szerzőjét nem szabad elfelejteni.

(ANF. 1980.nov-dec.)