vitéz Soltészné Guldán Olga :Magyar költők élete - Gvadányi József (1725-1801)

Szülei a XVI. században költöztek Olaszországból Magyarországba. Ő Borsod megyében Rudabányán született.
A nagyszombati egyetem elvégzése után katonai pályára lép. 18 éves korába beáll Mária Terézia zászlaja alá. Az örökösödési háborúban vitézkedik. A Szirmai féle gyalog zászlóaljjal Csehországban küzd a poroszok ellen. Olaszországban két év alatt öt táborozásban vesz részt. 1747-ben francia dogságba kerül s Toulonban egy hónapig tartják fogva. Kiváltása után egy híd védelme közben bal lábán lőtt sebet kap. Katonai rangban fokról fokra megy előre, 1747-ben mint kapitány ismeri meg báró Horetzky Franciskát, aki szőke volt, mint egy alföldi virág, szép, mint egy pompázó liliom, büszke, mint a jegenyefa délceg hajtása. Szemének szögletében ott rejtőzködik a jóság, arcán a kedvesség, ajkán a báj, s megjelenésénél egy magasabb, nemesebb légkör veszi körül, mely csak vallásos érzésből fakadhat. Nem sok idő múlva Franciskát feleségül veszi. De boldogságuk nem tart soká. Gvadányi mellől a bájos asszonyt – aki gyermeknek ad élete – elparancsolja a könyörtelen halál.
Felesége korai halála csak növeli katonai törekvését. Végi harcolja a hét éves háborút. 1755-ben Hadik seregének kapitánya, a Berlint megszálló csapatok vezére. 1755-ben mint ezredest Galíciába helyezik. Itt éri a tábornoki kinevezése. Harmincnyolc évi szolgálat után nyugalomba vonul. Szakolcára megy, hol újra megnősül, kertészkedéssel, olvasással tölti idejét. Megjelenik a megyegyűléseken s 1790-91-ben az országgyűléseken is. A nyugalom éveit tudománnyal és irodalommal foglalkozva éli le. Eljut hozzá az éltető magyar irodalom hullámverése. Levelezést kezd az akkori magyar írókkal s tagja lesz annak a csoportnak, mit a XVIII. század magyaros iskolának nevez. Mint költő, a régi magyar poétákat követi. Gyöngyösi Istvánt választja eszményképül.
Első munkája 1781-ben jelenik meg nyomtatásban „Pöstyéni fördözés” címmel, friss, lendületes, mutattató, tréfás ízzel. Hírnevét „Egy falusi nótárius utazásai”-val alapítja meg. 1790-ben Peleskei nótáriussa sikerült alakjaiért, valóságos népkönyvvé válik. Költői értékben követi a népszerű, sokat olvasott Rontó Pál-ja, melyben a katona élet kalandjait, gyermekkori vásottságait nagyszerű humorral érzékelteti. Sokáig dolgozott nagy világtörténelmén, Világnak közönséges históriáján, melyből hat kötetet bocsájtott közre, de a munka közben bekövetkezett halálával befejezetlenül maradt.
Gvadányinak, mint költőnek ereje a mulatságos kalandok elbeszéléséből áll. Nagy érzéke volt a humorra és a gúnyra.
Több szerelmi kapcsolata volt nemcsak fiatal éveiben, de nyugalomba vonulása ideje alatt is, azonban egy sem tett rá oly mély benyomást, mint egy több gyermekes varrónő szerelme, aki nagy tiszteletben tartotta grófi származását, amivel Gvadányi soha nem dicsekedett. Ezt a lealacsonyodást talán öntudatlanul hordozza lelke mélyén a konzervatív mágnás. Bizonyára ez a szelíd, egyszerű lélek nem ok nélkül kerül az emberi sorsok közepébe. Lehet, hogy éppen ő az egyedüli nő a gróf életében, aki az élet megtagadásait, kiegyenlítésképpen, ragaszkodó hűségében, őszinte mély szerelmében pótolni tudja. Az életnek ezt az ajándékát, a grófnak e barátságból fakadó mély érzelmét híven őrzik a varrónőhöz írott levelei.
76 éves korában, megnyugodott mosollyal arcán hunyja le örök álomra szemét.

(Atilla, 50. sz. 1943. jan.)