Kerecseny-ünnep a Pilisben

Szőke István Atilla

Kerecseny-ünnep a Pilisben

 
A hideg-szagú levegőben lustán-lassan hulldogáltak a gömbölyű hópelyhek. Fehérré varázsolták a lágyan hullámzó hegyeket, a hűséges mezőket, a fákat, bokrokat, fátyolossá díszítették a kispatakok, csermelyek finom-kék csillogású jéghártyáját és mozdulatlanná simogatták a tájat. Az ösvényeket, erdei utakat elrejtették a puha, egyre vastagodó hópaplan alá. A téli áldás nem akart szűnni. Néha-néha a szél kavarintott egyet a pelyheken, azok pedig összekeveredve, összegabalyodva táncoltak. Bizonyosan az Öregösten rázta szakállát örömében! Csak hullott, hullott az égi fehérség és csöndesen pihent a föld testén.
Árpád, az ifjú legény, nagyapjához, az öreg Tordához tartott. Százszor-ezerszer megtette már ezt az utat. . .   
 
 
Öreg Torda fohászt mondott:
„Zúdulj, zúdulj fénynek árja, álomra és valóságra,
zúdulj, zúdulj fénynek árja, magvunk bizonyosságára,
zúdulj, zúdulj fénynek árja, termékenység áldására,
zúdulj, zúdulj fénynek árja, az örökölt szabadságra,
zúdulj, zúdulj fénynek árja, bíbor-rügyű világfára,
zúdulj, zúdulj fénynek árja, mindenfelé, négy égtájra,
zúdulj reánk fénynek árja!
Áldás, áldás az újjászületőnek!”