„EGYIPTOMI MAGYAROK EURÓPÁBAN”

 Szabó László

„EGYIPTOMI MAGYAROK EURÓPÁBAN”

 Dr. Baráth Tibor emlékezete

 1992 februárjában, Montreálban 85 éves korában elhunyt Dr. Baráth Tibor történettudós, egykori egyetemi tanár, a kanadai magyar emigráció ismert alakja. A munkásságáról való megemlékezésnek nemcsak a gyászos esemény miatt van aktualitása, hanem időszerűvé teszi a közelmúltban lezajlott, az emigráció értékteremtő képességével kapcsolatos vita is, melyet Benedek István otthon megjelent írása váltott ki s amelynek visszhangjai azután Svájctól Amerikáig hangzottak. Időszerű tehát a többkönyves emigráns hagyatékának számbavétele, ha munkásságának értékelésére ennek keretében nincs is lehetőség, hanem annak elvégzése a jövő történettudományának feladata lesz.

 Baráth Tibor a háború alatt fiatalon lett a Kolozsvári Egyetem
történettudomány tanszékének a professzora. Kinevezése a maga idejében nagy felháborodást váltott ki, melyet nem a
történész életkora, hanem politikai elkötelezettsége, jobboldali
szemlélete okozott. Erős kritika érte első munkáit, a „Magyar
Történet”-et és „Az országépítés filozófiája a Kárpát-medencében” című tanulmányát is. A Rátz Kálmán által szerkesztett „A Holnap” cikkében mindkét munkájával kapcsolatosan pártpolitikai elfogultságot emlegetett.

 Ezen elkötelezettsége és történetszemlélete miatt 1945 után
kénytelen volt elhagyni az országot. Közvetlenül a háború után
Franciaországban telepedett le, ahol megindította a „Nyugati Magyarság” című lapot, valamint a lap kiadásában újra megjelentette a „Magyar Történet”-et, megtoldva azt egy fejezettel, a bolsevista agresszió felvázolásával. Kanadába való áttelepülése után a „Nyugati Magyarság” számait – melynek munkatársul megnyerte az emigráns magyarság legjobb tollú íróit – már igényesebb kiadásban jelentethette meg. Lapjában közzétett történetpolitikai tanulmányait „A külföldi magyarság ideológiája” (Montreál, 1975.) című kötetébe gyűjtve adta ki. Ezzel a Kárpát-medencén kívül élő összmagyarság gondolkodásának irányítása, történelmi ismereteinek elmélyítése
volt a célja. Véleménye szerint lényeges, hogy az összmagyarság külföldön élő tíz százalékában – melyben az értelmiség gazdagon van képviselve és értékes összeköttetésekkel rendelkezik – magyarságunk alapos ismerete éljen. „Kell ugyanis, hogy az a sok tanár, tudós, orvos, művészember, egyesületi vezető, hírlapíró és mások, kik foglalkozásuknál fogva ezer meg ezer nem magyar emberrel
érintkeznek – szükség esetén – világosan és hitelesen tudják tolmácsolni a gúzsba kötött magyar nemzet törekvéseit”. – írja könyvében. Ugyancsak a külföld tájékoztatásának igényével jelentette meg őstörténeti tanulmányainak eredményeit angol nyelven ismertető művét „The Early Hungarians” (Montreal, 1975) címmel.

 Emigrációs évei alatt fő munkássága a magyar őstörténet feltárására irányult. A korábbi őstörténeti elképzelések, a magyar
őshazára és eredetére vonatkozó hipotézisek tanulmányozása során arra a következtetésre jutott, hogy a világ számtalan pontján megtalálni vélt magyar „őshazák” nem kiindulópontnak tekintendők, hanem egy korábbi szétvándorlás eredményeképpen keletkeztek s így nem zárják ki egymást. Az őstörténész feladata ez „őshazák” eredőjének felkutatása s így a legtávolabbi múltban annak a legkorábban keletkezett kultúrterületnek a meghatározása, ahol a magyar nyelv uralkodó volt. Mivel egyes történettudósok már a múlt század elején az emberiség keletkezésének helyéül a Nílus völgyét jelölték meg, Baráth Tibor szorgalmasan tanulmányozta az egyiptológia
eredményeit, és arra a következtetésre jutott, hogy az ősidőkben a Kárpát-medence a Közel-Keletről, mindenekelőtt az ősi Egyiptom területéről kapta első népanyagát. Tehát a „kettős” és „hármas honfoglalás” elméletekkel ellentétben ő az ősnépességet is magyarnak tartotta. E feltevése nem volt új, hiszen az irodalomtörténész Király György, a régész Marjalaki Kiss Lajos és a polihisztor Magyar Adorján ezt már korábban hangsúlyozták. Ők azonban a Kárpát-medence területén képzelték el a magyarság kialakulását – Magyar Adorján egyenesen az élet keletkezésének helyéül jelölte meg a meleg vizes források által a jégkorszaktól megóvott Kárpát-medence területét. Baráth Tibor a Közel-Keleti, elsősorban egyiptomi kultúrkör migrációjának
tulajdonította az egykori Magyarország területének
benépesedését. Állításai meghökkentőek. Amikor az ókori egyiptomi emlékeken szereplő hieroglifákkal írt szövegeket magyarul értelmezi, a perfekt megoldások nem egyszer profánságukkal lepnek meg. Módszere azonban megfelel a tudományosság feltételeinek: a szövegek megfejtése közben alapelve az, hogy minden létező jelet felhasználjon és a megfejtés értelmes szöveget eredményezzen.
(Érdekességképpen megjegyzendő, hogy már a magyar őskutatás nagy „ábrándosa” Horvát István is képesnek tartotta magát a rovásírás jeleinek ismeretében a hieroglifák elolvasására, ugyancsak ezt állította a közelmúltban Pataky László mérnök, szenvedélyes rovásírás kutató is.)

 Kutatásainak eredményeit „ A magyar népek őstörténete” című, Montreálban kiadott háromkötetes művében foglalta össze. Ennek szakszerű értékelése a jövő történészeinek lesz a feladata: a magyar történettudomány eddig az ez irányú kutatásokat teljesen mellőzte. Lehet, hogy a mű elképzelései nem mindenben fedik a valóságot, egy-egy állítása túllő a célon, ez azonban általában velejárója minden úttörő munkának. (Viszont ki jogosult ítéletet mondani, hogy a történelemkutatás ingoványos talaján melyik tudós lő túl a célon? Az írásban fennmaradt és többször „átfésült” Bibliát még a mai napig is minden egyház a saját maga szájíze szerint magyarázza. A szerk.)

 Nagy művének megalkotása után tovább folytatta őstörténeti
kutatásait, a sok átvirrasztott, íróasztal mellett eltöltött éjszaka
eredményéből az emigráns lapokban – elsősorban a torontói
„Króniká”-ban és „A Nap Fiai”-ban apróbb írások láttak napvilágot. E cikkek kötetbe gyűjtve is megjelentek „Őstörténetünk orientalista szemléletben” címmel, korábbi könyveihez hasonlóan saját költségén.

 Visszatérve az e megemlékezés elején említett, az emigráció
értékeit taglaló vitára, véleményem szerint a honi magyarságnak
ezzel kapcsolatosan nem az elutasítás, hanem a befogadás
álláspontjára kellene helyezkednie. Ha már oly sok kétes értékű
dolgot elfogadunk mi magyarok a múltban idegenektől, anélkül,
hogy annak valódi értékéről előzetesen meggyőződtünk volna, tegyük értékelés tárgyává a magyar hagyományok, nyelv és népszeretete által ihletett műveket, mielőtt azokat vakon elutasítjuk.

 A Nap Fiai, 1992, 3-4. szám