Erdélyi levél

 Erdélyi levél

 A turáni vallás- és szabadságmozgalom híre Erdélybe, Kolozsvárra is eljutott. Eleinte hihetetlennek tartottuk. Hát csakugyan felébredt volna a magyar 900 év után? Lehetetlen. Ám a hír egyre csak erősödött. Majd lapokból is olvastuk. Mócrabságban felcsendült a vigasz: „Él a Magyarok Istene!” Kelet felől hajnalodik…!

 Lelkesedésünk határtalan lett a 16 évi rabság után. Sírtunk és nevettünk örömünkben. El is határoztuk, hogy kimegyünk a Kolozsvár melletti Hója erdőbe és tüzet gyújtunk a magyarok

Istenének tiszteletére és lelkünk felmelegítésére. Egyenként lopakodtunk ki a városból, hogy kelet franciái észre ne vegyenek. Körülálltuk a tüzet.

 Szállt, szállt a lángja a magasba, képzeletünkben megfestette az eget és képzeletünk szárnyán eljutott csonka-hazabeli testvéreinkhez.

 Nem tudom, mi történt azóta velünk. Nem tudom leírni a rajtunk beállott változást. Mindnyájunk szeme csillog, mindnyájunk lelkében él a magyarok Istene. Érezzük, hogy nem vagyunk többé árva nemzet, tudjuk, hogy rokonaink vannak.

 Nem álom többé a magyar vér összeforradása. Egybe csap a kérges munkás keze az úr finom kezével. Közöttünk nincs többé úr és szolga, kizsákmányoló és kizsákmányolt, csak örömtől könnyező és mosolygó turáni magyar!

 (Turáni Roham, 1936. VI. 30)