A lelkemet, száműzni innen nem lehet!

 Szőke István Atilla

 A lelkemet, száműzni innen nem lehet!

 A lelkemet, tudjátok a lelkemet,
száműzni innen nem lehet,
mert ott van minden fűszálban,
gyümölcsben, bokorban, fában,
a házak piros tetejében,
az édesanyák fénytejében,
víg gyermekek zsivajában,
búzakalász szakállában,
az izgatott méherajban,
a kiszűrődő báli zajban,
arczordító téli szélben,
falra kitett oklevélben.

 Ott van a vad ősménesben,
elmélázó vadászlesben,
a rotyogó húslevesben,
szerelem-csillagos estben,
a szilajul szép pusztában,
halkan szóló furulyában,
rést reccsentő rianásban,
álmos bagolyhuhogásban.

 S benne van a szürke ködben,
ahogyan a szarvas szökken,
a mámoros pillantásban,
száguldásban, rohanásban,
bússzavú tárogatóban,
pikkely-kincsű kicsiny tóban,
fadobozban, bicskatokban,
az énekelt népdalokban.

 S benne van sok pohár borban,
mikor kortyolgatod sorban,
a hosszúhaj-fésülésben,
fészekrakó ölelésben,
a végtelen vágyódásban,
hiszen reggel kertet ástam,
ott van bíz’ a héthatárba’,
ahogy a MAG szökken szárba…

 A lelkemet, tudjátok a magyar lelkemet,
száműzni a Kárpát Hazából nem lehet!
Soha nem lehet!