ŐSTÖRTÉNETÜNK ORIENTALISTA SZEMLÉLETBEN

 Dr. Baráth Tibor

 ŐSTÖRTÉNETÜNK ORIENTALISTA SZEMLÉLETBEN

 Utunk az orientalista őstörténet felé

 Az ókori magyar történet – divatosabb szóval élve „őstörténet” – a nemzeti múlt ama szakaszával foglalkozik, amely Kr.e. 3000 körül kezdődik és a jelen időszámítás 895. esztendejével végződik. Ez utóbbi időpontban érkezett be a Kárpát-medencébe a magyarul beszélő népek utolsó nagy hulláma és telepedett le az újonnan szerzett hazában. A magyar őstörténet időbeli elhatárolása régi hagyományokon nyugszik, de módszertanilag is indokolható. A szóban forgó időszakban ugyanis a történettudomány (az írott okmányok gyér volta miatt ) jobban rá volt utalva segédtudományai támaszára, mint későbbi szakaszaiban. Segédtudományai közül leginkább a nyelvészet és a régészet eredményeit tudja használni, de a vallástörténet és a régi írásmódokkal foglalkozó paleográfia is sok segítséget nyújt. A segédtudományokhoz csatlakozott az utóbbi tíz –tizenöt év folyamán a földrajzi elnevezéseket elemző helynévkutatás is. Az őstörténeti problémák e sokoldalú megközelítése szükségszerűen megnehezíti a történész munkáját. Az őstörténelem azonban nemcsak roppant kiterjedésű, hanem egyúttal „eleven” tudomány is, amennyiben nagy szerepet játszik a nemzeti tudat kialakításában. Viszont ez okból gyakran ki van téve politikai beavatkozásoknak.

 .

 .

 Mindezen akadályok ellenére, téves lenne azt gondolni, hogy a finnugor front szilárdan állja a sarat. A valóság az, hogy odahaza is egyre több azoknak a tudósoknak a száma, akik félreteszik saját nézetüket és vita nélkül elfogadják az orientalista elgondolás tételeit. Közöttük első helyen kell említenünk Bartha Antalt, aki elvetette a régi tételt, hogy az ősmagyarok erdőlakó nomádok lettek volna. Helyette állítják, hogy őseink folyóvölgyekben éltek és minden tekintetben a korabeli magasabb kultúra színvonalán álltak, ismerve és gyakorolva az élelemtermelés minden eszközét és módját.

 Ugyanez a tudós azt is észrevette, hogy őseink az élelemtermelés első helyéről, déli irányból érkeztek a Káma-Volga vidéki gyülekező helyre, egymás utáni hullámokban, a Kr.e. első évezred folyamán.

 Tóth Tibor, egy másik jeles otthoni történész úgy találta, hogy a csontmaradványok nem támogatják azt a nézetet, hogy az Ural-Szibériában is lettek volna magyar telepek.

 Ellenkezőleg, a csontmaradványok azt bizonyítják, hogy az Aral-tó körül lehetett egy magyar őshaza.

 A vázolt tudománytörténeti szakasz világosan mutatja, hogy napjainkban az orientalista szemlélet ellenállhatatlan erővel jelentkezik a hazai tudományos világban is és a heves vitatkozások helyet dnak a nyugodt tempójú munkának.

 A Nap Fiai, Argentina, 1992. 3-4 szám