MAGYAR ANYA FÁJDALMA

 Barczikay Klára

 MAGYAR ANYA FÁJDALMA

 Mi még otthon tanultunk szeretni,

Tölgyfa erdő mélyén boldogan nevetni,

Úszni patakban versenyt a halakkal,

Várni a gólyát és pacsirtát tavasszal.

 Gunydalt költeni osztályfőnök úrra,

Versenyt mászni torna órán rúdra,

Szamócát keresni zöld levelek között,

Fészket lesni, ha a madár költ.

 Mi még otthon gyurtunk hógolyókat,

Este néztük a fényes bolygókat,

Ábrándoztunk óriási tettekről,

Dicsőre épített áldott nemzetről.

 Otthon tanultunk nótát, a himnuszt is,

Szeretni hazánk utolsó rögét is,

Lelkesen szavalni a „Talpra Magyart”,

Imádni örökre e drága tépett fajt.

 Mi még otthon . . . de méhünknek gyümölcse,

Mert sorsunk kivetett idegen földre,

Idegen ég alatt lát napvilágot,

Szülőföldjének idegen országot.

 Te áldott gyermek, magyar nép gyümölcse,

Apró lábad tapos idegen rögre,

Hány nyelven hallasz beszédet, verseket?

Dajkád bölcsődnél hogy dalol éneket?

 Ha iskolába mész, csodálkozol rajta,

Vagy misén, ha felfigyelsz a papra,

Mikor nyillik kis agyad szikrája,

Miért más itt az emberek imája?

 Mama így mondja,a maestra másképp,

Kicsi agyadban a hazád csak egy kép.

Tanítalak este imádkozni érte,

Minden Magyarnak csak ott lehet élte.

 Boldoggá tesz, ha szólsz: Édesanyám,

Én szeretem, imádom a hazám!

Magyar vagyok, magyar is maradok,

De mond, ha nagy leszek itt vagy ott lakok?

 Oh, te gyermek, magyar nép gyümölcse,

Vissza kerülsz-e még a magyar földre?

Megmaradsz-e annak amire tanítlak,

Igaznak, jónak, örökre magyarnak?

 Mert te nem ismered az otthoni földet.

Félve remegek, hogy majd gyermekedet

Úgy tanítod hazánkat szeretni:

Nagyanyó mesélte: szép magyarnak lenni!

 Mert te nem otthon tanulsz miatyánkot,

De bejárhatod az egész világot,

Véremmel írom bele a lelkedbe,

Zárd be Hazánkat örökre szívedbe!

 Mert a mi hazánk mindíg Magyarország,

Még ha el is űzött a gonoszság!

A Magyarok Nagyistenét kérjük:

Mentse meg, tartsa meg szenvedő népünk.

 Argentína (1965)