Sinka István: Csak ezer évig esküdött

Tört kopjával, lova nélkül
talpalt egy kócos kun,
a Bihar táján megállott
a Kőrös közt valahun.

Kun László már szerette,
hisz kun anyja volt . . . s a vérit
megeskette: hogyha kell,
itt koplal ezerévig.

És esküdött a kócos kun,
a hontalan, a bocskoros,
esküdött, hogy nem lázad fel,
hogy nem lesz ur, csak ostoros.

Ősömnek ő őse volt.
Hogy mért tisztelem; van okom:
csak ezer évig esküdött
s esküje első fokon

érvényes csak . . . A második
már felmenti az unokát,
hogy nem lesz vad, vagy esküszegő,
ha összecsattantja fogát

ura ellen, ki idegen,
ki sose csókol, csak harap
- a nagyapja nagyapja is
így tett, ha kertje alatt

gyülekeztek nagy szakállal
az eskű-hűk, a koplalók;
marta őket, mert nem voltak
a nemzetségéből valók.

Az ezer év már eltelik . . .
Jó Kun László rég elment
s az unokák során engem
a távozó idő felment.