Atzél Nándor : A Kossuth-emigráció és a bolgár megújhodás

Magyar részről aránylag kevesek figyelmét vonta magára az 1848-49. évi szabadságharc idegenbe menekült hőseinek bolgárföldi, s általában balkáni szerepe. Pedig ennek a magyarság színe-javát magába foglaló csoportnak viszontagságokban oly gazdag közelkeleti száműzetése nemcsak az akkori politikai viszonyokat jellemző tömegét, de számos egyéb, kultúrtörténeti szempontból értékes adathalmazt is nyújt.
Bolgár írók és tudósok megállapítása szerint a magyar emigráció megjelenése mozdította elő igen nagy mértékben az ottani nemzeti újjászületés folyamatát, ami következményeiben döntően befolyásolta a szabadság-mozgalom kialakulását.
Sztilijan Csillingirov, a magyar-bolgár kapcsolatok fáradhatatlan kutatója, így nyilatkozik erről a kérdésről:
„Mindaz, amit ezek a mintegy kétezer főt számláló, a magyar hazafias értelmiség javát jelentő menekültek magukkal hoztak, új a bolgárságnak. Utóbbiak, akik bizony nagyon nyomasztó és szomorú kilátások mellett éltek, egy csapásra lényegében új világot ismertek meg, új emberek mindennapi eszmekörével kerültek szembe, ismeretlen gondolatok befolyását érezték lelkükön, s a szabad élet – az egyéni és nemzeti szempontból való szabad személyiség életéért való küzdelemre ösztönzést éltek át.”
A bolgár népet e korban az államhatalmat gyakorló török uralom a politikai joggyakorlástól, a görög papság pedig az egyházi élet útján élvezhető szellemi kincsektől fosztotta meg. Az oszmán birodalom határai viszont áthághatatlan falként meredtek az egyszerű bolgár néprétegek látóköre elé, kirekesztve az európai szellemiség akkor új erőre kapott áramlatait. Nem csoda tehát, hogy a szinte más világból odakerült magyar elem maradandó hatást gyakorolt az őslakosságra.
Tények bizonyítják, hogy az emigránsoknak mintegy esztendős sumeni tartózkodása minden vonatkozásban erős lendületet ad az akkor még csak csirájában élő népi öntudatnak.
A hatás először csupán külsőségekben jelentkezik, főleg a ruházkodásban. Az a bolgár réteg, amelyik állandó érintkezést tart fenn a magyar vendégekkel, utánozni kezdi azok előkelőbb öltönyét, hogy ezáltal méltóbbá váljék a velük való érintkezésre. A magyarok társas összejövetelein, vacsoráin való részvétel, s az így kialakuló állandóbb jellegű érintkezések során aztán a szellemi befolyások is előtérbe lépnek.
A fiatalság például szívesen vesz részt az emigránsok által rendezett vigasságokon, de hamar belátja, hogy ehhez zenére is szükség van: megszületik a sumeni zenekar, hogy a magyar nótákat, magyar zenét elsajátítsák. Dalaink közül különösen kettő nyeri meg tetszésüket, s ezeket Sumen városában széltében-hosszában éneklik. A zenekar vezetője idővel egybevonja dallamunkat, s ebből alakul ki később a szabadságküzdelmek korában a bolgár himnusznak, a „Sumi Maricának” vérforraló melódiája.
Az emigráns élet hatásaként születik meg a sumeni olvasókör is, valamint a dalműveket is előadó színház, s ezek az alapvető művelődési intézmények korszakalkotó hatást gyakorolnak e fontos kultúrgócpont által uralt Északbulgáriára. A nép nyelvén írt, a nép lelkéhez szóló olvasmányok és előadások jelentették az első lépést a szabadságmozgalom megszületése felé, s ezt az első lépést magyar befolyás teremtette a bolgárok földjén!
Nagyon kérdéses, hogy ilyen ösztönzés nélkül megszülethetett volna-e 1870-ben az önálló nemzeti egyház és 1878-ban a bolgár fejedelemség? Hiszen a múltszázadbeli, orosz befolyástól átitatott balkáni helyzetkép mellett, amikor a bolgárság népi mivoltát is kétségbe vonták és legmódosabb családjaik ezrei görögöknek vallották magukat, milyen könnyen szerencsétlen utukra tévedhetett volna déli testvérnépünk sorsa!
De nemcsak Kossuth Lajos legendás alakja és híveinek áldozatkész és felvilágosult magyarsága hatott a turáni öntudatában végleg legyengült bolgárságra. Nemrég a kiváló bolgár író, Balabanov Sándor szófiai egyetemi tanár Budapesten állapította meg, mekkora hálára van kötelezve a bolgárság magyar testvérei iránt, amiért Petőfi halhatatlan szelleme a bolgár Petőfinek, Kriszto Botevnek költői lelkét a szabadság eszméjével megihlette. A bolgárság nagy vértanú költője, aki nemcsak költői tüzében, de tragikus életpályájában is osztozik a magyar költőfejedelem sorsában , egyike a két népet meleg barátságba egybekapcsoló történelmi alakoknak.

*

Ápoljuk emléküket és ismerjük meg nemzeti értéküket nemcsak a magunk, hanem egyéb népek szemszögéből is, hogy még büszkébben lehessünk rájuk!

(Atilla, 53. sz. 1943.márc.)